2. rész

Sziasztok!

Meghoztuk a következő részt. A többes szám nem véletlen, bár ezt az első résznél elfelejtettük közölni. Ugyanis hárman vagyunk :D Az alkotó Barbi, a javítás Eszti feladata, míg jómagam (Csilla) csak a blog körüli dolgokat csinálom :D

Szóval reméljük tetszett az első rész, és még jobban fog a második! :)
Véleményeket természetesen szívesen vesszük :)

Pacsii!



2. rész

- Öhm – nyögtem totál értelmesen. Majd pár pillanat múlva összeszedtem magam, és beinvitáltam a kint álló négy fiút és egy idősebb férfit. – Sziasztok – mondtam, mikor megtaláltam a hangomat. Cseppet sem tűnhettem idiótának, sebaj.

- Szia! – mosolyogtak rám. Majd szépen sorban bementek a nappaliba, ahol Apa már várta őket. Először az idősebbik férfivel fogott kezet.

- Üdvözlöm, doktor Caplan – nyújtotta a kezét a férfi – Lucas vagyok, a fiúk managere.

- Én örülök, hogy elfogadták a meghívásomat, gyertek, üljetek le –fordult a kézfogás után a fiúk felé. – Bemutatom a családomat. Ők a gyermekeim, Adam és Lottie – intett felénk, mire barátságosan rájuk mosolyogtunk. Ő a kedvesem Penelope és a lánya, Nina – fordult feléjük Apa.

- Örülünk a találkozásnak – szólalt meg Liam.  – Liam vagyok, ők pedig Harry, Loius, és Niall – mutatott egyenként a fiúkra. Zayn sajnos nem tudott most velünk tartani, de amint ideje engedi, ő is csatlakozik – mosolygott kedvesen.

- Persze megértjük – nyugtatta Apa. – Lottie – fordult felém –, szólnál Marthanak, hogy kezdheti feltálalni a vacsorát.

- Hogyne – álltam fel a helyemről –, segítek is neki – indultam a konyha felé.

- A cseléd munka nem a te dolgod – hallottam meg Nina gúnyos hangját. Megfordultam, de csak egy csúnya pillantásra méltattam a Harry és Louis között ülő lányt.

Mikor beléptem a konyhába, azt hittem az agyam eldobom. Mindig is tudtam, hogy Martha egy született séf, de ezt még én sem gondoltam volna. Többféle leves és főétel sorakozott az asztalon. Rengeteg féle hús és köret állt szép, katonás rendbe egymás után, gyönyörűen elkészítve és feltálalva. Néhány pillanatig tényleg csak tátott szájjal pislogtam, amíg Martha meg nem szólalt.

- Mit szólsz? – kérdezte. – Remélem, nem fogok szégyent vallani, és mindenki meg lesz elégedve vele.

- Viccelsz? – pillantottam rá. – Beiratkozom hozzád egy főzőtanfolyamra.

Még néhány pillanatig csodáltam az elkészült ételeket, aztán kezembe vettem egy tál levest, és Martha után elindultam kifelé. Kint már jó hangulat uralkodott. Adam Niall-el és Liam-mel beszélgetett, Nina közben Louis és Harry figyelmét próbálta magára vonni, Apa és Penelope pedig Lucas-szal tárgyaltak.

- Segítsek? – pattant fel Niall egyből, mikor leraktam elé az első adagot, ami a kezembe volt.

-  Nem kell, maradj csak nyugodtan – mosolyogtam rá.

- Ugyan, semmiség! Mutasd, merre van a konyha – szegődött mellém vigyorogva. – Azta – meresztett nagy szemeket, mikor beléptünk a helyiségbe, mire én csak mosolyogtam. – Egyébként be sem mutatkoztam még rendesen – nyújtotta felém a kezét – Niall Horan vagyok.

- Lottie Caplan – fogadtam el a felém nyújtott jobbot. Majd felvettem egy újabb tálat és kisétáltam az ebédlőbe.

Mondanom sem kell a vacsora fantasztikus hangulatban telt. A fiúk meséltek a turné élményeikről, meg igazából mindenről, ami eszükbe jutott. Martha boldogsága határtalan volt. Annyit ettünk, hogy az valami hihetetlen. Naill nagyjából egy hadseregnek elég ételt lapátolt magába, bár ez nem nagyon látszik rajta. Nina, ahogy szokott, előadta, hogy ő csak pár falatot eszik, mert nem fér bele több. Ja, csak mikor senki sem látja, jár majd rá a hűtőre. Ellenben én lecsaptam a kedvenc sült csirkemellemre és egy nagy adag zöldségkörettel kísérve szépen meg is ettem. Éhes voltam, nem tehetek róla. A főfogások után következett a desszert. Martha ismét kitett magáért. Nagyjából öt féle sütemény került az asztalra. Egészséges életmód ide vagy oda, ezeknek én sem tudtam ellenállni. Komoly harc alakult ki az Adam-mel közös kedvenc epres sütinkért. De végül, mint a jó testvérek megosztoztunk rajta.

Vacsora után átmentünk a nappaliba, ahol Apa itallal kínálta a vendégeket, és végre fény derült a látogatás valódi okára is.

- Azért érkeztek ma hozzánk a fiúk – fordult felénk Apa –, mert megkértem őket, hogy tegyenek látogatást a kórházba.

- Ez, de király – adott hangot véleményének Adam, és elismerően pillantott végig a fiúkon.

- Mivel igen mondtak, így szerettem volna, ha megismeritek őket egy kicsit, mivel ti lesztek azok, akik körbevezetitek őket – pillantott ránk. – Főként Ninával és Lottieval fogtok találkozni, amíg Adam-nek be nem fejeződik a vizsgaidőszak – fordult Apa a fiúk felé. – Bármivel fordulhattok hozzájuk.

- És meddig maradtok? – kérdeztem őket.

- Egészen az évvégéig Londonban leszünk – válaszolt Louis –, és szeretnénk mindennap eltölteni egy kis időt a kórházban. Ha nem is mindennap mind a négyen, de legalább egyikünk.

- Ez tényleg nagyon klassz – mosolyogtam –, nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokra is kaphatóak vagytok.

- Nem kell mindenkit egyből lebecsülni – szólt közbe Nina.

- Nyilván nem lebecsülni akartam őket, de ahogy tudom, te se sokszor fordulsz meg bent, és nem azért mert nem lenne időd – szúrtam oda egyet, mire felhúzta az orrát, és valamit elkezdett Harry-nek és Liam-nak magyarázni.

- Te sokat jársz? – kérdezte tőlem Niall, miközben egy pohár narancslevet adott a kezembe.

- Ahogy időm engedi – mosolyogtam rá. – Köszönöm – utaltam a narancslére.

- Igazán nincs mit.

- Lottie! – jött be a nappaliba Martha – Nate úrfi keres.

- Megmondanád neki, hogy majd visszahívom? – kérdeztem kedvesen.

- Persze.

Nate úrfi. Nem tudom, hogy ez honnan jött Marthanak, de sajnos leszoktathatatlan róla, úgy ahogyan az Ellian kisasszonyról is. Pedig milliószor volt neki mondva, hogy nem kell őket így neveznie. Nate már egyenesen könyörgött is, de nem hatott. Így maradt Nate úrfi.

- Ő a barátod? – kérdezte Niall.

- Nem, csak az egyik legjobb barátom – válaszoltam. – Nincs barátom.

- Az meg hogy lehet? Egy ilyen csinos, kedves lánynak. – kapcsolódott a beszélgetésbe Louis.

- Mert az okos, és erős nagytestvére nem enged a közelébe mindenkit – vigyorgott Adam, és átölelte a vállamat. – Bizony, velem kell majd megküzdeni, ha a kegyeit akarjátok – kacsintott a fiúkra, mire én elvörösödtem.

Az este hátralévő része is mesésen telt. Apa mesélt egy kicsit a kórházról, hogy milyen programok vannak a gyerekeknek. Felajánlotta, hogy akár ha van kedvük a fiúknak, a gyerekeket be lehet vonni a zenélésben, biztosan vevők lesznek rá, hely pedig akad bőven. Lelkesek voltak, és ez tetszett nekem. Jó volt látni, hogy az Apa fáradozásai sem feleslegesek, és tényleg sokan segítik a munkáját.

Megbeszéltük, hogy holnap még nem megyünk be. Adam-nek nekem és Ninának is még tanulnia kellett, így hétfőre halasztottuk a látogatást. Nina kiharcolta magának, hogy ő menjen a fiúkkal először körbe, így én Lucas-szal megyek majd. Rendes pasas. Mondta, hogy ő jóval ritkábban fog fel tűnni bent, de ki nem hagyná. A hosszúra nyúlt vacsora után, majdnem éjfél körül, aztán elbúcsúztak tőlünk, és haza indultak.

Mi még a nappaliban maradtunk, hogy beszélgessünk egy kicsit.

- Mit szóltok? – kérdezte Apa.

- Fantasztikus vagy – szólaltunk meg egyszerre Adam-mel.

- A gyerekek is biztosan örülni fognak nekik – tette hozzá Penelope.

- A suliban a csajok nem fogják elhinni – vigyorgott Nina.

- De ugye nem akarsz a kórházból turista látványosságot csinálni? – kérdezte Penelope, pont ezt akartam én is.  – Nem tenne jót a gyerekeknek. Nem kell őket mutogatni.

- Igen, ezt szerettem volna is kérni – kezdte Apa. – Hogy nem most kell mindenkit a klinikára csődíteni, mert ők itt vannak. A gyerekeknek továbbra is nyugalom kell. Ez természetesen nem vonatkozik Elire és Natere, ők máskor is jártak már be. – fordult felém Apa.

- Rendben – egyeztünk bele, még ha Nina kelletlenül is.

A beszélgetés után végül mindenki elindult a saját szobájába, aludni. Én a fürdőbe mentem, fogat mostam, átöltöztem és úgy dőltem be az ágyba, mint egy zsák krumpli, végül Nate-et sem hívtam vissza.

Reggel aztán az ébresztőre keltem fél nyolckor. Fogat mostam, kicsit összeszedtem a hajam, és úgy ahogy voltam, egy kockás, hosszú pizsama nadrágba és Adam egyik régi kinyúlt pólójába levonszoltam magam a konyhába, hogy egy kis kávéval felélesszem magam, és elkezdődhessen a nap. Mikor leértem a konyhába, kis híján ki is fordultam onnan. Az öt fiú; Adam, Liam, Niall, Harry és Louis úgy ültek ott sorban, mint verebek a fán. Én persze vállalhatatlanul néztem ki. Még szerencse, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy befontam a hajam egy copfba, máskülönben egy madárijesztő is jólfésült lett volna hozzám képest. Koffein hiányom végül nagyobb volt az önérzetemnél, így egy vállrándítás kíséretében besétáltam a konyhába.

- Jó reggelt, Napfény! – vigyorgott rám Adam, és a többiek is integettek, bólintottak vagy csak rám emelték fáradt tekintetüket, ki-ki ébrenléti szintjének megfelelően.

- Jó reggelt! – próbáltam lelkesnek tűnni, miközben felmásztam a Niall melletti üres székre és megtámasztottam a fejemet a pulton. Szerencsére a szőke fiú sem nézett ki sokkal jobban, mint én, talán csak annyival, hogy ő legalább fel volt öltözve. Kék szemeivel rám nézett, majd megeresztett egy bágyadt vigyort.

- Jó reggelt Lottie! – kaptam meg az életmentő nedűt Marthatól. Esküszöm már egyetlen korty is képes belőlem embert varázsolni.

- Hogy-hogy itt? – kérdeztem a félig alvó Niall feje felett Harry-t. – Nem úgy volt, hogy nem megyünk ma a klinikára?

- Nem is megyünk, csak Adam-mel megbeszéltük, hogy csinálunk ma valamit délelőtt. Nincs kedved csatlakozni? – kérdezte a göndör.

- Annyi spanyol házim van, hogy szerintem jövő héten sem végzek vele – sóhajtottam –, szóval, ha nem baj, most kihagyom.

- Én tényleg fel fogom rú... – rontott be az ajtón Eli, majd döbbenten nézett végig a társaságon. – Öhm…hello! – vigyorgott. – Milyen frissek vagytok.

 - Fiúk, ő itt Ellian – mutattam be a barna hajú lányt.

- De inkább csak Eli – mosolygott.

- Eli, ők itt; Harry, Liam, Louis és Niall. Remélem, Adam-et felismerd.

- Vicces vagy! – öltötte ki a nyelvét.

- Mi a probléma? – kérdezte tőle Adam, belépőjére utalva.

- Francia – roskadt le Harry és Adam közé – Ms. Belle egy sárkány, abból is gonoszabbik fajta. Nem csodálom, hogy vénlány maradt. De tehetek én erről? – fakadt ki. – Miért engem kell kínozni? – sóhajtott.

- Ha gondolod, én szívesen segítek – fordult felé Harry.

- Komolyan? – csillantak fel barna szemei. – A fél karomat is odaadnám, ha valaki elmagyarázná nekem.

- Egy köszönöm is elég lesz – mosolygott Harry. – Meg egy fagyi – tette hozzá, mire Eli kissé elpirult.

- Na, akkor én megyek is, muszáj kezdenem valamit a fejem felé tornyosuló nyelvtan tesztekkel – köszöntem el. Betettem a kávés bögrémet a mosogatóba, megöleltem Marthat és elindultam a szobám felé.

A szobámban aztán felöltöztem, egy egyszerű fekete melegítőbe és egy piros ujjatlan trikóba bújtam, felkötöttem a hajamat, felvettem a fekete vastagkeretes szemüvegemet és neki álltam a spanyol házimnak. Már egy jó ideje kínlódtam vele, mikor kopogtak az ajtón.

- Ki az? – kiabáltam ki.

- Niall vagyok – jött a válasz a túl oldalról.

- Gyere be – invitáltam be. – Mi szél hozott? – kérdeztem, mikor belépett az ajtón.

- Segíteni jöttem – mosolygott rám –, leesett, hogy spanyol házit írsz, na muti – fordította maga felé a füzetemet. Nézegette egy ideig, majd újra rám figyelt –, mit nem értesz?

- Ha azt mondom, hogy semmit, azzal mit kezdesz? – vigyorogtam rá.  – Egyébként a kötőmóddal kínlódom, meg a nyolc kivétellel a felszólító módnál. Ja, és levelet kellene írnom.

- Jaj, a kötőmód nekem sem volt a kedvencem – nevetett fel. Kifejezetten jól állt neki. Most, hogy végig néztem rajta, nem is csodálom, hogy annyi lány oda van érte. Szőke haja szanaszét állt, mégis rendezettnek tűnt, mosolygós kék szemei figyelmet sugároztak. Arányosan izmos testalkatát csak még jobban kiemelte a szürke pulcsi, amit viselt. Ha nem a saját szememmel láttam volna, el sem hinném, hogy mennyit képes enni. Az akcentusa meg csak plusz pont.

- Amúgy nem mentetek el végül Adam-mel? – kérdeztem tőle.

- Liam és Louis vele mentek. Harry elment franciázni Elivel – vigyorgott kajánul – Izé, nem úgy értem – próbálta menteni a menthetőt, de közben egyfolytában vigyorgott.

- Nem, mi? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Na, jó, foglalkozzunk inkább ezzel – bökött a füzetem felé. – Egyébként jól áll a szemüveg – kacsintott rám, mire én csak elpirultam.

- Köszönöm.

Nagyjából 2 órát spanyoloztunk, mire megértettem, hogy mi is van. Megírtam minden házit, még azt is, ami nem spanyol volt. Addig Niall a könyvespolcomon garázdálkodott.

Nem sokkal később lementünk ebédelni, amihez Eli és Harry is csatlakoztak. Később pedig Nina és a barátnője Lindsay is. Nina egyértelműen Niall-nek próbált valahogyan a közelébe férkőzni, míg Lindsay Harry-t környékezte meg, ami láthatóan rosszul esett Elinek.

- Nem hiszem el, hogy engem kihagytok a buliból – lépett be a nevető Nate az ebédlőbe.

Szegény Nina, most van bajban. Niall vagy Nate. Nagyjából az első pillanatba van belehullva barna hajú barátomba, aki nem igen szentel sok figyelmet neki. Éppen ezért Nina minden lehetséges fórumon próbálja elhitetni mindenkivel, hogy Nate belém szerelmes. Pedig ha ismerné, tudná. Olyan nekem Nate, mint ha a második bátyám lenne. Amikor nem volt Adam a közelben, mindig ő védett meg. Anya halála után nem sokkal, mondhatni becsavarodtam. Fekete cuccokba jártam, nem beszéltem senkivel, kivéve persze a tanárokat, de nekik viszont egyfolytában visszadumáltam. A legfurább helyzetekben sírtam el magam. Egyszóval idegroncs voltam, meg persze a cikizések tökéletes céltáblája. De ő mindig megvédett mindenkitől, így egy idő után leszálltak rólam, illetve én is visszatértem a régi önmagamhoz. Elkezdtem újra normális ruhákban járni és társasági életet élni. A tanulmányi eredményeim is javulni kezdtek. Nem rég fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én is, mint Apa és Adam orvos legyek. Mondjuk, ahhoz kell még mit tanulni, de jelenleg ezt látom a legvalószínűbbnek. Bár bevallom, hetente változik, a múltkor még olimpikonnak készültem, előtte állatorvosnak majd tanárnak, egyszer majd csak kialakul.

-… te mit szólsz hozzá, Lottie? – hallottam egy kérdést és négy kérdő szempárral találtam szembe magam. Nina és Lindsay valahova eltűntek.

- Mihez mit szólok? – kérdeztem, mire mind a négyen felnevettek.

- Arra gondoltunk, hogy egy kicsit elmehetnénk sétálni, esetleg összetalálkozhatnánk Adam-mel és a fiúkkal – tájékoztatott Eli.

- Felőlem oké, csak felmegyek átöltözni.

Gyorsan beszaladtam a szobámba és előszedtem valami megfelelőnek mondható öltözéket. Egy

egyszerű itt-ott megszaggatott farmert vettem fel és egy fekete spagetti pántos toppot. A fekete topánkámat húztam hozzá, majd az egyik fekete táskámat magamhoz véve siettem le a többiekhez.

Elindultunk, csak úgy neki a városnak. Niall közben hívta Liam-et, hogy merre vannak, de ők végül moziba mentek, így tényleg arra mehettünk amerre akartunk. Rengeteget nevettünk és ökörködtünk. Közben csatlakozott hozzánk Annie is, akibe Nate halálosan szerelmes. A kellemes délutánunknak végül visító lányok és villanó vakuk vettettek véget. Hozzánk menekültünk, onnan pedig a fiúk és Eli haza.

A nap további részét végül pakolászással és a holnapi sulira való felkészüléssel töltöttem. Bepakoltam, hajat mostam, összeszedtem a tesi cuccomat. Majd pedig bevonultam a fürdőbe relaxálni. Meggyújtottam pár gyertyát, kellemes zenét tettem be, és próbáltam kicsit pihenni. Közben hallottam, hogy Adam is hazaért. Kikászálódtam a kádból, majd az ágyamon hagyott telefonomhoz léptem, amin egy üzenet várt…

1. rész

1. rész

Minden egy májusi reggelen kezdődött. Reggel hat órakor ébredtem, hála az ablakomon besütő napnak. Próbáltam néhány perc lustaságot a napomba csalni, de már nem sikerült. Nagyot nyögve ültem fel az ágyba, majd ki is keltem belőle.

Első utam a szobámhoz tartozó fürdőbe vezetett. A tükörbe pillantva kissé elszörnyülködtem a kinézetemen. Hosszú, vörös hajam a létező összes irányba állt, egyszerre, ami azért valljuk be elég nagy teljesítmény. Barna szemeim kissé kialvatlanul vizslatták az egész arcomat. Újabb sóhaj kíséretében megnyitottam a csapot, megmostam az arcomat és a fogamat, majd a szobámba léptem.

Szerettem a szobámat, az eltelt évek alatt tökéletesen az én ízlésemre lett alakítva. Kellemes barackszínű falai mindig vidámságot loptak a szívembe. Hatalmas ablakai töménytelen mennyiségű napfényt juttattak be, ami csak még inkább emelte a hangulatot, főleg nyáron. Az ablaktól jobb oldalra az ágyam volt beállítva. Hatalmas franciaágy, tele párnákkal. Kényelmes és simán elférnek rajta hárman is akár. A nagy pizsibulik alkalmával mindig praktikus. Az ágyam mellett egy éjjeliszekrény foglalt helyet. Egy egyszerű olvasó lámpa volt a tetején, valamint a telefonom és a szemüvegem, meg általában az a könyv, amit éppen olvasok. Mivel még tart a tanév, így könyv sajnos nem kerül elő, hacsak nem tankönyv. Az ágyammal szemben a ruhásszekrényem, vagyis szekrényeim foglalnak helyet. Közöttük pedig az íróasztalom, ami fölé egy parafatábla került. Az asztalt jelenleg, és általában mindig, rendezett káosz uralja. Vagyis egyeseknek káosz, én mindent megtalálok rajta. A laptopom mellett, a tankönyveim egy része, füzetek, tollak hevernek rajta. Illetve néhány fénykép. A parafa tábla is képekkel van tele, valamint az órarendem virít rajta, illetve több fontos, és kevésbé fontos üzenet, teendő, egy-két motiváló idézettel kiegészítve. Felette egy polcrendszer fut végig, könyvekkel és egyéb kacatokkal együtt.

A nagy elmélkedés után a szekrényhez léptem, hogy kiválasszam aznapi ruháimat. Mivel szombat volt, így nem kellett iskolába menni, ezért valami könnyű, kényelmes ruhadarab után kutattam. Végül is megtaláltam a tökéletes összeállítást. Egy egyszerű rövid, farmernadrág mellett döntöttem, hozzá pedig egy világoskék, háromnegyedes ujjú, ejtett vállú felsőt vettem elő.

A hajammal végül semmit sem kezdtem, megfésültem és hagytam egyszerűen leengedve. Így is elég nagy csata volt, mire úgy állt, ahogy én szerettem volna…igazából nem úgy állt, de úgy is az van, amit ő akar.

Még be sem mutatkoztam. Lottie Caplan vagyok, 17 éves. Londonban élek és az Earsten High School-ban vagyok harmadikos gimnazista. Van egy bátyám, Adam, aki 22 éves, illetve egy orvos apukám.

 Édesanyám évekkel ezelőtt halt meg, én még kislány voltam. Hosszú idő után a rák győzött, de ő méltósággal viselt minden szenvedést. A halála utáni két évben apa nem praktizált. Nehezen tudta feldolgozni, hogy onkológusként szeretett feleségén nem tudott segíteni. De végül túllépet a gyászán, és anya emlékére egy magánklinikát hozott létre, ahol gyermekeket kezelnek.

London egyik leghíresebb magánkórháza lett az évek alatt. Meg is érdemli apa, szívét lelkét beletéve próbál minél jobb körülményt teremteni ezeknek a gyerekeknek. Nem egyszer, ha időm engedi, én is besegítek. Sokszor csak a kezelésben résztvevő gyerekek kistestvéreit pesztrálom, de ahogyan észrevettem a szülőknek már ez is hatalmas segítség.

A kórház mellett más is van, ami apának új lendületet adott. Néhány évvel ezelőtt megismerte Penelopét. Nem mondom, hogy rajongom az új „anyukámért”, de amikor látom, hogy apa újra boldog, nem tudok haragudni rá. Soha senki sem veheti át anya helyét a családban, pláne nem az én életemben. Ezt apa is tudja, és úgy gondolom Penelope is, így nem próbálkozik semmivel.

Ő ugyan nem, de a lánya Nina, nagyon is sokat. Hihetetlen az a lány. Miután beköltöztek hozzánk, máris a ház hercegnőjének képzelte magát. Parancsolgatott össze-vissza, mindenkit ugráltatott, kifejezetten Marthat.

Martha, a mi mindenünk. Ezt túlzás nélkül állíthatom. Akkor került hozzánk, mikor Anya beteg lett, és már nem tudta egyedül ellátni a ház és a körülöttünk felmerülő teendőket. Martha egy 60 év körüli angyal. Nagymamánk helyett nagymamánk volt, később pedig anyánk helyett anyánk. Mindig is családtagként volt kezelve. Adam imádja, én nem különben, egyedül Nina próbálja őt bejárónőként kezelni. De ezt még apa is megjegyzi, pedig soha egyetlen rossz szót sem szól Ninának.

Mikor kiléptem az ajtón egyenesen a konyha felé vettem az irányt. Imádok a konyhában tenni, venni. Hihetetlen módon kikapcsol. Egyszerűen elkápráztat, hogy a sok különböző dologból egy kis rásegítéssel egy teljesen más egységes valami alakulhat ki.

Szerencsére jó géneket örököltem, így az alakommal és a súlyommal nincsenek problémák, ezek ellenére igyekszem egészségesen táplálkozni, és amikor a lustaság nem vesz erőt rajtam, edzek is egy kicsit. Szeretek futni, illetve a röplabda a másik nagy szerelmem, amit az iskolában rendszeresen űzök is. Mindegy, hogy terem, vagy strand, egy jó társaság, egy háló és a labda kell, és mehet a játék.

A konyhába érkezésemkor Martha már ott sürgölődött, éppen kávét főzött.

-          Jó reggelt! – köszöntöttem nagy mosollyal.

-          Jó reggelt, Lottie – mosolygott rám kedvesen, és elém rakott egy nagy bögre kávét. Cukor nélkül sok-sok tejjel.

-          Ah – kortyoltam bele – élni sem tudnék nélküle.

-          Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? – érdeklődött.

-          Nem tudtam aludni, és éhes is vagyok – mondtam, mire a hasam hangos korgással adott nyomatékot a szavaimnak, mire mindketten felnevettünk.

-          Mit készítsek neked? – kérdezte.

-          Semmit, ülj csak le nyugodtan. Készítek magamnak egy kis zabkását.

-          Csak nem gondolod, hogy közben én nem csinálok semmit?! – nézett rám felháborodva.

-          Ha ennyire nem tudsz semmitcsinálni, akkor kérlek, vagdoss nekem össze gyümölcsöket – tettem le elé mosolyogva néhány szem epret, két banánt és egy kevés áfonyát.

Miközben Martha szorgosan aprított a gyümölcsöket, én a zabkásámnak álltam neki. Tejet és vizet forraltam, kis mézzel édesítettem majd beletettem a zabpelyhet és kevergetni kezdtem. Nem sokkal később készen is lettem vele, majd a felaprított gyümölcsökkel együtt leültem és elfogyasztottam, a Martha által készített kávémmal együtt.

-          Mi lesz a mai programod? – kérdezte, miközben zöldségeket és tojást vett elő, gondolom készítette Apáéknak a reggelit.

-          Arra gondoltam, hogy Nate-tel és Elivel töltöm a napot – válaszoltam és nyújtóztam egyet. Ebben a pillanatban rontott be Nina az ajtón

-          Omlettet akarok reggelizni – parancsolt rá Marthára.

-          Maximum szeretnél – szúrtam oda. – Egyébként is nagylány vagy, meg tudod te azt magadnak is csinálni.

-          Azért fizetjük, hogy megcsinálja, nem? – nézett gúnyosan rám.

-          Azért nem egészen... – kezdtem, de Martha közbe szólt.

-          Hagyd csak, Lottie. Hány tojásból kéred?

-          Kettő elég lesz – vetette oda, majd kiment a konyhából.

-          Egy kanál vízben képes lennék megfojtani – morogtam az orrom alatt, mire Martha csak megcsóválta a fejét és halkan felnevetett.

Üldögéltem még vele egy kicsit a konyhába, majd visszaindultam a szobámba. Út közben összefutottam Adammal. Szürke melegítő nadrágja és fekete pólója szépen kiemelte izmos testét, és valószínűtlenül kék szemeit. Szőke haja, akárcsak az enyém reggel, a szélrózsa minden irányába állt, de ő meg sem próbálta helyrehozni.

-    -          Ugye van kávé? – kérdezte egy hatalmas ásítás közepette. – Érzem, hogy van – bizonygatta sajátmagának és elcsoszogott a konyha felé. 

A szobámban aztán leültem a laptopom elé. A kezdőképernyőn rögtön felvillant egy kép, amelyen két kedvenc barátommal, Elivel és Nate-tel együtt vigyorgok bele a kamerába valahol Párizs környékén.

Ők a legjobb barátaim már pelenkás korom óta. Eli teljes neve Ellian Graw. Az anyukája anyukámmal járt egyszerre terhes tornára, ott ismerkedtek meg és lettek ők is nagyon jó barátnők. Együtt kezdtük el az életünket, néhány hónap eltéréssel, egy általános iskolába később pedig egy középiskolába kerültünk. Az iskolában ugyan nem sok közös óránk van, de így is rengeteg időt töltünk együtt.

Nate, tisztes nevén Nathanial Clarke, is már a születésünk előtt része volt az életemnek. Az apukája is orvos, együtt járt egyetemre apával, innen a jó kapcsolat. Nate is barna hajú, barna szemű, magas és izmos. Hihetetlen egy fickó. Nagyon okos, mégis laza, annyi dolgot csinál, hogy az már elképesztő. Gitározik, sportol, újságot ír, mindent, ami jön sorba.

Nem is tudom, mihez kezdenék nélkülük, nekik köszönhető az is, hogy anya halála után is sikerült megtalálnom a szépet a világban. Sokat köszönhetek nekik.

Miután megnyitottam a facebookom, láttam kaptam néhány üzenetet. Az egyik Elitől érkezett, a Nate-tel közös beszélgetésünkbe, hogy ki mit tervez a mai napra. A másikat pedig Aaron írta, hogy jövő héten lesz a francia cserediák, Blaise búcsú bulija. Jó neki, megússza az év végi vizsgákat. Visszaírtam Aaron-nek, hogy számíthatnak rám, ott leszek. Majd pedig elővettem a telefonomat és felhívtam Elit.

-     -          Jó reggelt! – szóltam bele, tudtam, hogy még alszik, de nem hagyhattam, hogy délben keljen fel

-          Ahgw – jött a válasz a túl oldalról. Némi hatásszünet után aztán újra megszólalt, - Hogy lehetsz szombaton, reggel 8-kor ilyen friss és üde?

-          Hogy tudsz egy ilyen szép napfényes napon még ilyenkor is aludni? – kérdeztem nevetve

-          Olvastad az üzenetemet? – kérdezte

-          Igen, azért hívtalak. Mit szólnál, ha mondjuk, moziba mennénk, vagy csak kiülnénk a Hyde parkba?

-          Én benne vagyok, mondjuk 10-kor nálad? Szólsz Nate-nek? – élénkült felt barátnőm.

-          Nekem jó, szólok persze.

-          Akkor 10-re ott vagyok – búcsúzott Eli.

-          Várlak – tettem le a telefont.

Végül Nate-et nem hívtam fel, csak egy egyszerű sms-t küldtem neki.

„10-re gyere hozzánk!xoxo L.”

Néhány perc múlva a válasz is megérkezett.

„ Ott leszek! ;) „

10-ig még rengeteg időm volt, így újra elhagytam a szobámat. Valami program után néztem, amíg ide nem érnek. Végül újra a konyhába kötöttem ki, úgy gondoltam készítek valamit, mire jönnek.

A konyhában ezúttal Apa is és Adam is ott volt, jóízűen reggeliztek éppen.

-          Látom találtál kávét – böktem Adam bögréje felé.

-          Hogyne találtam volna – vigyorgott – Martha egy Istennő – ölelte magához nevetve a kicsi asszonyt.

-          Mi a mai programod Kicsim? – kérdezte apa. 

Adam apa kiköpött mása volt. Annyi különbséggel, hogy apa barna hajú volt, de ugyanolyan lehetetlenül kék szemei voltak, mint a bátyámnak. Néha frusztráló volt. Mindketten, mintha a vesémbe látnának vele. Egyértelműen meg tudták állapítani, ha hazudok. De jó volt látni, hogy az ő szemébe is visszatért a csillogás. Ez a kórház az élete lett. Nagyon sok időt, energiát, munkát és pénzt ölt bele. Teljesen extrás kórház lett belőle, minden felszereléssel, amire egy gyereknek, tininek szüksége lehet. Bowling pálya, külön mozi terem, könyvtár, illetve osztálytermekhez hasonló steril termek, ahol a lemaradást pótolni tudták a kis betegek. Igyekezett változatos programokat szervezni, mindig lépést tartott az idővel. A mozi teremben olyan filmeket vetítettek, amik a moziba is futottak éppen akkor. Próbálta úgy alakítani, hogy a bent lévők semmiről se maradjanak le, betegségük ne korlátozza le őket teljesen. Havonta „bulit” rendeztek a nagyobbaknak. Természetesen orvosi és ápolói felügyelet mellett, de igyekeztek egy suli buli hangulatát megteremteni. Sikerült is minden alkalommal.

-      -          Elivel és Nate-tel megyek valamerre – válaszoltam – Vagy mozi vagy csak egy laza pihenős nap lesz, nem tudom még.

-          És a tanulás? – nézett rám szigorúnak szánt tekintettel.

-          Este megírom – ígértem vigyorogva.

-          Este vendégeink érkeznek, szeretném, ha te is itthon lennél.

-          Mikorra? – kérdeztem.

-           7-re jönnek, úgyhogy jó lenne, ha 6-ra érkeznél – mosolygott rám.

-          Rendben – öleltem meg.

Miután összedobtam egy egyszerű banános sütit, aminek egy részét Adam el is fogyasztotta, visszamentem a szobámba összepakolni. Egy fekete táskába gyorsan bedobtam a pénztárcámat, a telefonomat és egy kevés zsepit.  Beszaladtam a fürdőbe és egy kis sminket tettem fel. Kihúztam a szemem, szempilláimat megcsináltam és már készen is voltam. Táskámat fogva lementem a nappaliba, és egy újságot olvasgatva vártam Eliéket.

Nem sokkal később meg is érkeztek, miután megettük a sütit, elbúcsúztunk és elindultunk. Végül a közeli plázában kötöttünk ki.

-     -          Csak vásárolgatást ne, azt nem élném túl – vigyorgott Nate.

-          Hidd el, arra nem hoznánk magunkkal, egyszer bőven elég volt kibírni téged – paskolta meg a vállát Eli.

-          Cöh – húzta fel az orrát sértődötten Nate. – Mit szólnátok egy fagyihoz? - kérdezte miután befejezte a színészkedést.

-          Én benne vagyok – mondtam.

-          Én sem vagyok semmi jónak elrontója – vigyorgott Eli, és elindultunk a fagyizó felé.

A fagyizóban aztán össznépi osztálygyűlés kerekedett. Szinte minden osztálytársunk ezt a helyet választott a szombati lazításhoz. Egy csoportos mozizás lett a dolog vége. A „Rossz szomszédság” című filmet néztük, bár ne tettük volna. Életemben nem adtam pénzt ilyen szörnyű filmért. No, nem baj, legalább tudom mondani apának, hogy ezt nem kell bevenni a repertoárba, mert nem ér annyit.

A film után még ökörködtünk egy keveset, majd mindenki elindult haza. Mikor beléptem a házba egy őskáosz fogadott. Mindenki fel-le rohangált, és eszeveszetten keresett valamit. Persze mindenki mást. Egyedül Adam ült nevetve a zűrzavar közepén.

-          Itt meg mi történik? – telepedtem mellé a kanapéra.

-          Csak a vendégek, – vigyorgott még mindig – ugyan még csak 6 óra, de Nina már háromszor öltözött át.

-          Miért, kit várunk? – tettem fel a kérdést. – Mert ha Harry herceg érkezik, én is kicsípem magam – vigyorogtam.

-          Nem, a One Direction egy része tisztel meg minket ma este – tájékoztatott a testvérem.

-          Miért is? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Ez a nap kérdése, Hugi – nézett rám.

-          Na jó, én azt hiszem visszavonulok – indultam el a lépcsőn a szobám felé.

-          Kérlek, öltözz fel szépen – nézett végig rajtam Penelope. – Apádnak fontos ez az este.

-          Rendben – mondtam és elmentem mellette.

Bementem a fürdőbe és nekiálltam készülődni. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Húsz perccel később egy száll törölközőben álltam totál tanácstalanul a szekrényem előtt. Végül némi gondolkodás után sikerült választani.

 Egy kék alapon fehér virágos ruhát választottam, melyhez egy barna, fonott övet is vettem, plusz egy hosszabbított fehér kardigánt, ami pontosan addig ért, mint a ruhám. Egy egyszerű karkötőt kerestem hozzá, valamint a barna sarumat húztam a lábamra. A hajamból egy tincset befontam, majd átvettem a másik oldalra, amitől olyan lett, mintha egy hajpánt lenne a hajamban. Leheletnyi sminket tettem fel, majd lementem a nappaliba, 7 óra előtt néhány perccel.

Mindenki csodásan festett, ahogy Ninára néztem, mondjuk alul öltözöttnek éreztem magam. Egy erősen dekoltált, piros, rövid ruhát vett fel, hozzá fekete tűsarkút, a sminkje szerintem kissé erősre sikeredett, de ő tudja. Penelope egy egyszerű fekete ruhát viselt, hozzá egy gyönyörű ékszer kollekciót. Apa is nagyon fess volt. Kék ing, ami csak még jobban kiemeli a szeme színét, hozzáillő nyakkendő, és az elmaradhatatlan öltöny volt rajta. Adam pedig lélegzetelállítóan nézett ki. Na, nem azért mert a bátyám, de irtó jól festett. Farmer volt rajta egy egyszerű fekete inggel, de nagyon jól nézett ki.

-          Jól nézel ki, Kicsi – kacsintott rám.

-          Nem vagyok kicsi – öltöttem rá a nyelvem. 

Pont ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Mivel senki sem mozdult, így én elindultam.

 – Nyitom – mondtam, bár inkább a családomnak, mintsem a kint állóknak.

Az ajtóhoz érve sóhajtottam egyet, mosolyt varázsoltam az arcomra, és kinyitottam az ajtót. Abban a pillanatban láttam meg a világ legszebb szempárját magam előtt.